Gyula unottan pöfékelte a cigarettáját, de közben azon gondolkozott, hogy fogja tálalni mondanivalóját. Miután már a csikk kezdett égetni, elnyomta a mellette álló hamutartóban. Összeszedte minden bátorságát.

- Hát, Palikám, kérlekalássan... Sajnálom. Ez nem jött össze, a bíróság felmentette.

Jávor Pál iszonyú dühös lett, kidülledtek a szemei, és rekedt hangon ordította: Hamvasszák újra! Követelem, hogy hamvasszák újra Karádyt!

Senki sem felelt. A folyosó üres volt, térben át is alakult, egyetlen szék és egy baljós asztal volt minden berendezési tárgy. Az ablakon halványan beszűrődött a holdfény és a csillagok ragyogása. Hirtelen az egyik árny mintha megmozdult volna. - Ez csak az acid.. Pali, nyugi... – mondogatta magában egyre.

Karády újrahamvasztását aztán a parlament is fontos napirendi pontként kezelte a vasárnapi rendkívüli ülésen. Ifj. Jelasics hangsúlyozta: az újrahamvasztás nyugalmat kelthetne a feldühödött tömegben, hiszen megbizonyosodnának róla, hogy Karády valóban meghalt, ha már kétszer is elhamvasztották. Mert hát az elsőt senki sem látta. Ezzel ellentmondott Idősb Vitéz Nagy Lajos, aki szerint az újrahamvasztás bűncselekmény a szabad akarat ellen, mert Karády soha nem akarta, hogy ezt tegyék vele. Kiemelte a hamis és koholt vádakat, melyeket még Latabár támasztott ellene, ezért másnap letartóztatták. Az újrahamvasztás így hát jogerőre emelkedett, nyilvános helyszíne a Blaha Lujza tér, időpontja április 22.

Jávor Pál (aki egyébként titokban a náci párt vezetője volt) eközben egyre kisebbnek érezte magát a szoba nyomasztó félhomályában, furcsa alakok vették körül, úgy érezte, élete veszélyben van, bármikor meghalhat. A falon egyre gyorsabban cikázott mindenféle szokatlan alakzat, és egyszer csak az egyik árnyék kinyúlt a falból – egyenesen Pál felé tartott. Pál halálosan félt. Számára nem létezett valóság, tér és idő, teste a világmindenségben örvénylett, eggyé vált az univerzummal. Az árny emberi alakot öltött, hirtelen hatalmas fényesség vette körül (azóta ezt divatosabb szóval aurának hívják), élénk, kavargó színekben pompázott. Egy szempillantás alatt csend lett. Az idő megállt, Pál úgy érezte, egy burokban lebeg a világűrben. Az árnyalak kinyújtotta kezet a férfi felé. Most még magasztosabbnak tűnt, még felsőbbrendűnek, mozdulata végtelen szeretetet és megértést sugárzott.

- Fiam, Pál! Eljöttem hát hozzád!

Pálon hirtelen szorongás vett erőt. Eddig minden tökéletesnek tűnt, de most tudata mélyét nyomasztani kezdte egy dolog, melyet nem tudott megfogalmazni, mégis ott volt, és zavarta.

Legyőzhetetlen vágyat érzett arra, hogy édesapja szellemével szeretkezzen, ám tudta, hogy ez egyáltalán nem helyénvaló.

- Fiam! Mire vársz még? – kérdezte a jelenés, kissé előrehajolva.

Pál egyre jobban izzadt, a kezeit tördelte, mit tegyen, mit tegyen...? Aztán rájött, hogy ez a dolog valójában nem más, mint az ő önnön megkísértése, valójában Isten szólította fel arra, hogy szeretkezzen a saját édesapja szellemével, így tette próbára Pál engedelmességét. Mikor erre rájött, hirtelen minden a régi lett. A szoba visszanyerte eredeti formáját, az asztal és a szék a régi helyén állt, és megint minden csöndes volt.

Pál pedig csak annyit tudott mondani: huh, baszod.